Ne csak a diákot lásd a padban, hanem a Gyermeket is...
3D program résztvevői a Kárpát -medencei Tehetségnapon
Örömmel mondhatom, hogy a kiválóságok mellett a bemutatott programunk nem maradt el, sőt, kifejezetten sikernek örvendett a gyermekek (Andi és Lackó) tolmácsolásában. A gyönyörű helyszínen, a budapesti Szent Imre Cisztercita Gimnázium dísztermében került sor a bemutatásra, ahol néhány percben beszámoltunk a 3D programról, folyamatáról, eredményeiről, végezetül pedig egy kis ajéndékcsomagot adtunk át a gyermekek munkájából Bajor Péternek, a Matehetsz ügyvetező elnökének, hogy továbbítsa a kárpátaljai gyermekeknek.
3D grafikai szerkesztés és tervezés program kisiskolások (VI.-VII. osztály) számára
Jelen programunkkal alapítványunk célja, hogy kompetenciák sorát fejleszthessük a kiválasztott tanulók számára. Elsődleges prioritás a digitális kompetenciák fejlesztése, a logikai és vizuális matematikai készségek fejlesztésével egyidejűleg, az egész életen át tartó tanulásban való sikeres részvétel elősegítéséhez. Másodlagos prioritásként a digitális oktatás iskolán kívüli tevékenységének kiterjesztését jelöljük meg, szerintünk ugyanis az általunk megvalósításra kerülő program műhelyébe bevonni kívánt tanulók jelenléte jelentősen javítja az oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést, a területi és társadalmi hátrányok kiegyenlítődését, ezáltal hatékonyan képes hozzájárulni a társadalmi integrációhoz és a gazdasági versenyképesség erősítéséhez. A kiválasztott tehetségígéreteket szakembereink a műhelyprogram időtartama alatt alkotásuk és kreativitásuk kibontakozására ösztönzik majd, amely alapja lehet egy tudásanyagban megalapozott ismereteket tartalmazó, szakmai sikerektől gazdag életpályának, hiszen a diákok természetes kíváncsiságából eredő igény, hogy a különböző kommunikációs platformokról származó ismeretek, élmények, lehetőségek megjelenjenek az oktatási folyamatban.
LÉTRA PROJEKT - Alulteljesítő tehetségek fejlesztése
A projekt célcsoportja a 13-20 éves alulteljesítő tehetséges gyerekek/fiatalok, családok, a helyi civil szervezetek, valamint a pedagógusok.
A kiválasztott célcsoportok mindegyike érinett közvetlenül vagy közvetetten az alulteljesítő tehetségek hátrányaik leküzdésében, esélyeik növelésben. Alapítványunk esetében a következő folyamat mentén kerülnek kiválasztásra az egyes résztvevők.
2. oldal / 6