engl zaszloro zaszlohu zaszlocivek logo web

2012 november 10.-én ünnepélyes keretek között, a nyertesek díjazásával zárult a Kőrösi Csoma Sándor országos nyelvi vetélkedő, amelyet az Amőba Alapítvány szervezett a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával. A verseny magas színvonalú volt, a helyi szakaszon az országos átlageredmény közel 70% volt, az országos szakaszon pedig 88%.  A résztvevő diákok két nyelvből tesztelték tudásukat, angol és német nyelvből, és több kompetencia-próbát kellett tenniük, így olvasott szövegértésből, fogalmazásból és szóbeli készségből. A nyelvi teszteket a Pécsi Egyetem Nyelvi Központja biztosította.

 

Amoba Alapitvany Nyelvtorteneti Muhely 2Az Amőba Alapítvány a Balassi Kulturális Intézet támogatásával 2016. február 11-május 27. között iskolán kívüli tevékenység formájában nyelvtörténeti műhelyt szervez gimnáziumi tagozatos diákoknak a magyar nyelv sajátosságairól, egyediségéről. A program célja a magyar nyelvvel kapcsolatos ismeretek bővítése, a magyar nyelv sajátosságainak megismerése, a fiataloknak a magyar nyelvhez való kötődésének megerősítése. Hiánypótló programról van szó, azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek, fiatalok keveset tudnak őseikről, saját kultúrájukról, a magyar nyelvet is beleértve. Csak erős öntudattal tudjuk megvédeni sajátos kultúránkat Szülőföldünkön.

 

Amoba Alapitvany Okologika 2Az Amőba alapítvány Ökológika néven környezetvédelmi vetélkedőt szervezett, kisiskolásoknak.

 

A verseny két részből állt: a gyermekek egy animációs filmet tekintettek meg, és ezt követően környezetvédelmi szempontból írásban értékelték és elemezték a látottakat, majd egy kivetített fotó alapján azonosították a problémát és a megoldást rajzban jelenítették meg.

 

Amoba Alapitvany Keszsegfejleszto tabor 7Az Amőba Alapítvány, a támogatásnak köszönhetően, első ízben szervezett anyanyelvi tábort Háromszéken, magyar anyanyelvű kisdiákok számára. A képzésben IV. osztályos diákok vettek részt, Háromszék különböző iskoláiból (Váradi József Általános Iskola, Gödri Ferenc Általános Iskola, Ady Endre Általános Iskola, Székely Mikó Kollégium, Mikes Kelemen Főgimnázium), fele-fele arányban lányok és fiúk.

 

Amoba Alapitvany magyar monda mesevilag 1Az Amőba Alapítvány, a Balassi Intézet támogatásának köszönhetően, idén második alkalommal szervezte meg anyanyelvi táborát háromszéki diákoknak. A tábor bonyolítására a kisiskolások őszi szünidejében került sor, a különböző foglalkozásokon IV. osztályos diákok vettek részt a vidék több iskolájából: Gödri Ferenc Általános Iskola, Váradi József Általános Iskola, Székely Mikó Kollégium, Mikes Ármin Általános Iskola.

 

Oktatási programok

Oktatási programok

Tehetséggondozás

Tehetséggondozás

Ifjúsági programok

Ifjúsági programok

Adományozzon!

Adományozzon!

© Amőba Alapítvány
RO – 520014,  Sepsiszentgyörgy
Templom utca 1/A
Tel/Fax: +40-267-351 959

Webdesign: Digital Studio