TEHETSÉG

 



    Az Amőba alapítvány egyik fontos célkitűzése a tehetséggondozás. Ennek egyik formája a Global Teenager nemzetközi projekt, amelynek az alapítvány romániai irányítója. Közel tív év alatt többezer fiatal, IX-XII- es diák és ötszáz tanár vett részt olyan irányított tanulói folyamatokban, amelyek hozzájárultak a széleskörű személyiség kibontakoztatásához és olyan készségek fejlesztéséhez, amelyek képessé teszik a fiatalt, hogy értékalkotó életet éljen, tehetségét a közösség javára kamatoztassa.       Az Amőba alapítvány 2007-től alapítótagja a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének. A Szövetséget azon magyarországi és határon túli magyar tehetséggondozó kezdeményezések hívták életre, amelyek évtizedek óta magas színvonalon törődnek a tehetséges fiatalok segítésével. A Szövetség önálló elképzelésekkel és célokkal rendelkező közhasznú egyesület, a tehetséges fiatalok felismerésével, kiválasztásával és gondozásával segíti a tehetség kibontakozását és hasznosulását. Küldetése a széleskörű társadalmi és politikai összefogás megvalósítása a tehetségek felfedezése és gondozása érdekében. Annak tudatosítása, hogy a tehetség nem egy szűk elit magánügye, és a tehetséggondozás nem a társadalomból kiszakadt elitképzés csupán. Az alapítótagok névsora a Szövetség honlapján megtalálható (www.tehetsegpont.hu)

        A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a hazai és határon túli magyar tehetségsegítő szervezeteket tömörítő tanácsadói testület, amelynek a tagjai a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége tagszervezetei és pártoló szervezetei által delegált képviselők.         A Tanács 2008-ban létrehozta a Tehetségpontok hálózatát, amelyek a helyi kezdeményezésekre épülve, azok bátorításával, segítésével jönnek létre többek között az egyetemi városokban, a szellemi vonzáskörzettel rendelkező városokban, a térségekben, az oktatási intézményekben és minden olyan helyi közösségben, amely erre fogékony és nyitott. A Tehetségpontok megalapítása alapvetően egy vagy néhány, a tehetségsegítés ügye iránt elkötelezett helyi ember meglétén múlik. A Tehetségpontok csak egymással együttműködve, hálózatos formában tudnak létezni, hiszen tevékenységük egyik alapvető eleme a folyamatos információcsere, mind a helyi értékek (tehetséges fiatalok, mentorok, kezdeményezések, jó példák, a segítség bármilyen formája) közvetítése az ország többi részébe, mind pedig a máshonnan származó értékek befogadása és alkotó alkalmazása az aktuális Tehetségpont környezetében.

Pedagógusképzések

Segítség a tehetségeseknek